Tata

Köszönet a tatai Mindennapok Hőseinek!

2019. március 22.

Beküldte Ábrahám Ágnes - 2019, március 22 - 19:02

A Tata és Térsége Civil Társulás március 22-én rendezte az idei „Mindennapok Hősei” szavazás díjátadó ünnepségét a Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskola Liszt Ferenc koncerttermében.

A szervezők 2019 tavaszán már harmadik alkalommal hívták nagyszabású szavazásra a tataiakat azzal a céllal, hogy elismerésünket fejezhessük ki azon embertársaink iránt, akik elhivatottságuk, jellemességük, tenni akarásuk révén tiszteletet vívtak ki környezetükben munkájukkal, tevékenységükkel. Az akcióban ebben az évben 1801 érvényes szavazat érkezett.

Domonkos Ágnes a Tata és Térsége Civil Társulás elnöke elmondta: - az előző évekkel összevetve idén több mint a duplájára nőtt a szavazók száma, a legélesebb verseny az oktatás kategóriában zajlott, ahol két szavazattal nyert a kategória győztese. A voksok nagyobb része online felületen érkezett, a legtöbb papír alapú szavazatot pedig a Magyary Zoltán Művelődési Központban kihelyezett szavazóládába dobták be a tataiak. A szervezők úgy érzik, egyre nagyobb presztízse van a díjnak városunkban, és szeretnék az akciót jövőre is meghirdetni.

Michl József polgármester a díjátadón hangsúlyozta: - a szavaztok számának idei emelkedése a civil szféra erejét is mutatja, ezért nagy köszönet illeti Domonkos Ágnest és a Civil Társulást a szervezésért. A városvezető hozzátette: - lassan megszerveződhet a tatai Mindennapok Hősei klub, egy olyan közösség, amelynek tagjait méltán állíthatjuk példaként és húzóerőként magunk elé, hiszen azok, akik megkapják ezt a címet, többet tesznek a puszta létnél és hajlandóak a mindennapjaikból is többet kihozni. Hőssé csak azok válhatnak, akik másokért odaadják az életüket - ebben az esetben ez azt jelenti, hogy időt, türelmet, energiát adnak másokért, a közösségünkért, ezért nagy köszönet jár nekik a példamutatásért és odaadásukért – fogalmazott Michl József

A Civil kategóriában 28 jelöltre 558 szavazat érkezett. A kategória győztesei:

1. Szíjártó Jenő a WODOM egyesület vezető edzője (162 szavazat).

2. Gesztesi Lászlóné a Városi Nyugdíjas Dalkör vezetője (141 szavazat).

3. Sümeg Ferencné a Honvéd Bajtársi Klub tagja (102 szavazat).

További jelöltek a Civil kategóriában, akik 5 vagy annál több szavazatot kaptak:

-Bacsardi József ÁHI Jóga Egyesület,

-Domonkos Ágnes         a Tata és Térsége Civil Társulás elnöke,

-Dr. Kiss Tiborné a Tatai Helytörténeti Egyesület elnöke,

-Fesselné Harsányi Marietta az önkormányzat Adó és Pénzügyi Irodájának  vezetője,

-Frivaldszky Edit az Emberi Méltóság Központ ügyvezetője,

-Lang István a tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület tagja,

-Lentulay Mária a Felnőtt Utazók Klubja elnöke,

-Nemes János a Szomódi Helytörténeti egyesület elnöke és

-Rezes Róbert a tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület tagja.

 

Az Egészségügy kategóriában 16 jelöltre 267 szavazat érkezett. A kategória győztesei:

1. Dudás Csabáné a Szent Borbála Kórház kardiológiai osztályának főnővére (169 szavazat).

2. Harcsa Péterné a Tatai Alapellátó Intézmény védőnője (34 szavazat).

3. Dr. Válóczi János gyermekorvos (20 szavazat).

További jelöltek az Egészségügy kategóriában, akik 5 vagy annál több szavazatot kaptak:

-Dr. Pálfi János háziorvos,

-Bartáné Fischer Viktória a Tatai Alapellátó Intézmény védőnője,

-Dr. Szabó Dénes gyermekorvos és

-Klausenberger Krisztina         a Szent Borbála Kórház vezető asszisztense.

 

A Honvédelem kategóriában 24 jelöltre  96 szavazat érkezett. A kategória győztesei:

1. Farkas Róbert főtörzs zászlós MH 25. Klapka György Lövészdandár (33 szavazat).

2. Róth Balázs százados MH 25. Klapka György Lövészdandár (18 szavazat).

3. Bányai Norbert szakaszvezető MH 25. Klapka György Lövészdandár (7 szavazat).

További jelöltek a Honvédelem kategóriában, akik 5 vagy annál több szavazatot kaptak:

-Herczog Gergely őrnagy MH 25. Klapka György Lövészdandár, és

-Visnyei Pogrányi Anita.

 

Az Oktatás kategóriában 25 jelöltre 492 szavazat érkezett. A kategória győztesei:

1. Geiszelhardt Zsófia Tatai Református Gimnázium (126 szavazat).

2. Szabó Andrea Eötvös József Gimnázium (124 szavazat).

3. Ipiné Belcsák Zsuzsanna Vaszary János Általános Iskola Jázmin utcai Tagintézménye (69 szavazat).

További jelöltek az Oktatás kategóriában, akik 5 vagy annál több szavazatot kaptak:

-Görözdiné Vojnits Klára Kincseskert Óvoda,

-Sárközi Krisztina Kőkúti Általános Iskola Fazekas Utcai Tagintézménye,

-Gútay Jánosné nyugdíjas pedagógus,

-Tölgyessy József a Vaszary János Általános Iskola címzetes nyugalmazott igazgatója,

-Szamosvölgyi Erzsébet Kőkúti Általános Iskola Fazekas Utcai Tagintézménye,

-Pozsgayné Tóth Ildikó Kőkúti Általános Iskola Fazekas Utcai Tagintézménye, Tatai Református Gimnázium,

-Lázár Katalin Vaszary János Általános Iskola és

-Basky Péter Tatai Református Gimnázium.

 

A Szociális terület kategóriájában 22 jelöltre 361 szavazat érkezett. A kategória győztesei:

1. Tóth János Csaba a Szociális Alapellátó Intézmény Támogató Szolgálat gépkocsi vezetője (127 szavazat).

2. Kovács Tádé nyugdíjas mentálhigiénés szakember, teológus, a Szőlőtő Éljünk Józanul Klub vezetője (100 szavazat).

3. Péntekné Papp Aranka a Tatai Időskorúak otthona szociális gondozója (40 szavazat).

További jelöltek a Szociális terület kategóriában, akik 5 vagy annál több szavazatot kaptak:

-Bondor  Lajos Magyar Máltai Szeretetszolgálat és

-Sáfrán Irén Szociális Alapellátó Intézmény.

A meghirdetett kategóriákon túl a Tata és Térsége Civil Társulás idén egy különdíjat is átadott az elmúlt években nagy sikerrel meghirdetett, de idén már nem szereplő városüzemeltetés/közalkalmazott kategóriában, amelyben Farkas Károlyné a Tatai Városgazda Nonprofit Kft. közfoglalkoztatott munkatársa részesült elismerésben.        

A rendezvényt és a szavazást 2019-ben támogatta: Tata Város Önkormányzata, az ÁHI Jóga Egyesület, az An-zsu Ház étterem és kávézó, a BorDóHáz CIP, az Esőemberekért Egyesület, a Happy Train, a Hotel Gottwald, a Hotel Imperiál Kristály, a Hotel Kiss, a Kós Károly Közösségi Központ CIC,  az L-SYSTEM Csomagolástechnika, a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság, Molnárné Tamás Anetta fazekas mester, a Neszmélyi Borút Egyesület, az Old Lake Golf Centrum, a Rotte Kft., a  Smith’s Fotó, a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület, a Tata és térsége Civil Társulás, a Tatai Televízió, a Tatai Városgazda Nonprofit Kft., a Tata-tóvárosi Vízisport Egylet, a Természetes Életmód Alapítvány Zöld Sziget Kör természetjáró Egyesület, a Tatai Városkapu Közhasznú ZRt., a Víz Zene Virág Egyesület, a ZOFI Kft., a tatai Diákotthon és a Baráth Nyomda.

A díjátadó ünnepségen közreműködtek a Menner Bernát Alapfokú Művészeti Iskola fiatal tehetségei.

Gratulálunk minden jelöltnek, köszönjük kitartó, szorgalmas munkájukat, melyet Tatáért és a tataiakért végeznek!